Köszöntő:
Terem Község Önkormányzatának nevében szeretettel köszöntök minden kedves vendégünket településünk honlapján! Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy internetes kalandozása során felkereste községünk hivatalos weblapját. A következő oldalak közreadásával kettős célt szeretnénk elérni: egyrészt, hogy röviden bemutassuk településünket az itt lakók és az ide látogatók számára, másrészt szolgáltatások közzététele révén erősítsük a Polgármesteri Hivatal ügyfélbarát, szolgáltató jellegét. Látogatása során megismerkedhet településünk történetével, tájékozódhat Terem közéletéről, elolvashatja az önkormányzat képviselő-testületének rendeleteit, határozatait. Remélem, hogy a kis falunk iránt érdeklődők sok hasznos információhoz jutnak, az itt lakók pedig segítséget kapnak, hogy a helyi közügyekben tájékozottak legyenek. Barangoljon hát továbbra is kedvére honlapunkon és kívánom, hogy e látogatás kellemes és hasznos perceket szerezzen. Ha pedig sikerült felkelteni érdeklődését, a virtuális kirándulás után kérem, tapasztalja meg Terem község vendégszeretetét a valóságban is!
. Csák István polgármester .
Copy of Terem Község Hivatalos és Szociális Intézményei
Terem Község Hivatalos és Szociális Intézményeinek általános bemutatása
.